Ősztől 1854 ovis
A nyári szünetben ügyeleti rendszerben felváltva tartanak nyitva az óvodák az egyes városrészekben, így ebben az időszakban is el tudják helyezni gyerekeiket azok a szülők, akik másképp nem tudják megoldani a kicsik felügyeletét. Szeptembertől 1854 gyerek jár majd a város óvodáiba.
Elkészült az új játszótér
11 millió forintból teljesen felújította és kibővítette a Kölcsey téri játszóteret az önkormányzat. A beruházás egy hónap alatt készült el, a lajosvárosi gyerekek pedig már birtokba is vehették új birodalmukat. A városban összesen nyolcvan játszótér van, a Kölcsey térivel együtt negyven már megfelel az uniós előírásoknak.
Havonta számolják el a pedagógusok túlóráját
Módosul a pedagógusok túlóra elszámolása, az eddigi két hónap helyett a jövőben havonta kaphatják meg az időkereten felül végzett többlettanításért járó óradíjat. Az országgyűlés 307 igen szavazattal, 42 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta Michl József (KDNP), Sági István és Kucsák László (Fidesz) képviselők a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Helyettes Államtitkársága által is támogatott önálló indítványát.
Jó szervezés: jó minősítés
Két évre szóló, „JÓ MINŐSÍTÉSŰ MŰVÉSZETI FESZTIVÁL” besorolást kapott a Magyar Fesztivál Regisztrációs- és Minősítési Programot lebonyolító Szakmai Intéző Bizottságtól az Egri Tavaszi Fesztivál. Az örömhírről Márta István elnök értesítette az önkormányzatot.
Oktatási célokat szolgálhat a volt Ráchegyi iskola
Évek óta csökken a diákok létszáma az egri, Felsővárosi Általános- és Előkészítő Iskolában, a következő tanévre 10 elsőosztályos gyermek iratkozott volna be, és 8 tanulói csoport maradt volna az intézményben. Ennek a struktúrának a fenntartása nem rentábilis és szakmailag sem indokolt – hangsúlyozta Ballagó Zoltán, az egri Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Irodájának vezetője.
Visszavárják a bérleteseket
A Heves Megyei Önkormányzat nehéz anyagi helyzete ellenére a Gárdonyi Géza Színház elkezdte a bérletek árusítását a 2011/2012-es évadra. A Gárdonyi Géza Színház tájékoztatja nézőit, hogy a 2011/2012 színházi évadra szóló bérleteket megvásárolhatják a Szervező Irodában (Eger, Széchenyi u. 5. )