Terelés és torlódás a belvárosban
„Eger önkormányzatának Városfejlesztési- és Üzemeltetési Irodája a kivitelező céggel és az Agria Volán Zrt.-vel, valamint a Magyar Közút Zrt-vel minden részletre kiterjedően egyeztette a Törvényház utcai útfelújítás ütemtervét. A kivitelezési munkálatok OKTÓBER 11-ÉN, KEDDEN 9.00 órakor kezdődnek meg, ezen időponttól a Törvényház utcában a 25-ös számú főút irányába vezető két forgalmi sávot lezárják.
Szabó László: tesszük a dolgunkat
Az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye az óvodai, iskolai, egyéb intézményi felújításokban, kisebb beruházások alkalmával dicsértes munkát végez. A városi költségvetés keretet ad a munkálatokhoz, a többi már a szakemberek ügyességén és lelkiismeretességén múlik. Szabó László, az EKVI műszaki igazgató helyettese az elmúlt hetekben elvégzett munkákról beszélgettünk.
Habis László Brüsszelben szónokolt
Otóber 6-án, csütörtökön Brüsszelben, az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottságának ülésén vezérszónokként képviselte Magyarországot Habis László egri polgármester, országgyűlési képviselő. Az ülés témája a 2014 és 2020 közötti kohéziós politika volt, s ezen belül Magyarország számára a legfontosabb kérdés, a kohéziós, felzárkóztatási célú források elosztása.
Ismét a Közgé az Év Iskolája
Második alkalommal szervezett szerdán a helyi középiskolás diákok részére, egy vetélkedőkkel egybekötött szórakoztató diáknapot az Egri Kulturális és Művészeti Központ. Eger diákváros és régóta fájó pont, hogy nem látni közösen a diákokat csupán szórakozó helyeken, ezért szerettünk volna egy olyan programot összehozni, ahol látszik, hogy együtt élnek a diákok Egerben- emelte ki Berecz Klára a rendezvény fő szervezője.
Díszfaiskolát avatott a Városgondozás Kft.
Városgondozás Eger Kft. alapításának 20. évfordulója alkalmából Habis László polgármester, országgyűlési képviselő október 7-én, pénteken ünnepélyesen megnyitotta a megyeszékhely és Felsőtárkány település határában létesített EGER-KERT DÍSZFAISKOLÁT. Ezzel a létesítménnyel nemcsak a városi tulajdonú cég - és rajta keresztül Eger - vagyona gyarapodott, de gazdagabb lett a környezetére igényes polgár is. A Városgondozás Eger Kft. ezen a napon hivatalosan is megnyitotta a kertészetet az érdeklődők, vásárlók előtt.
Tájékoztató a törvényi és jogszabályváltozásokról
Dr. Horváth István az EKVI jogtanácsosa összeállítottást készített a 2011. július, augusztus, szeptember hónapban kiadott új törvényekről. alacsonyabb szintű jogszabályok módosításairól. Változott környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény. Megjelent a devizahitelesek végtörlesztésével foglalkozó rendelkezés.