Átadták az óvodáknak a jótékonysági bál bevételét
Még advent időszakában jótékonysági bált rendeztek a Lajosvárosban, melynek bevételét szerdán adták át a kedvezményezett óvodáknak. Mikor elkezdtük szervezni az első adventi bált, nem tudtuk, mennyire lesz sikeres, de szerettük volna egy ilyen ünnepi eseménnyel lezárni a fejlesztésben gazdag évet- kezdte köszöntőjét Jung László képviselő.
Szépült a Napsugár Óvoda
Többfunkciós szobával és számos kiegészítő helyiséggel bővült, közel 22,5 millió Forintból a Szivárvány Óvoda Napsugár Tagóvodája, melynek hivatalos átadására kedden került sor.
A Kodály Zoltán utcában található épület még 1966-ban épül, jelenleg három csoporttal rendelkezik, melybe közel 75 gyermek jár. A mostani felújítás során több mint 110 négyzetméterrel bővült az ovi, mely fedett teraszt, akadálymentesített mosdót, udvari gyermekmosdót, tároló helyiséget és egy többfunkciós tornaszobát foglal magában.
Bárány-uszodás tervek kiállítása
Rendhagyó kiállítás nyílt hétfőn a Bitskey Aladár uszodában. A szomszédságában lévő Bárány uszoda rekonstrukciójára kiírt pályázat, beérkezett terveiből készült tárlat. Még tavaly ősszel kihirdették a Bárány uszoda tervpályázatának nyerteseit, melyre 48 pályamű érkezett, amiből 45 volt értékelhető. Most ezeket hozták nyilvánosságra, és bárki számára megtekinthetővé a Bitskey uszoda második emeletén. A művekből egy katalógus is készült – emelte ki Rátkai Attila főépítész. A kiállítás célja, hogy az egriek és más érdeklődők is megismerhessék a pályázat anyagát.
Állami tűzoltók
Hivatalosan is átadták a korábbi önkormányzati fenntartású egri Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságot a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, melynek fenntartója az állam. Az átadón az felsorakozott állomány előtt Sós István alpolgármester méltatta az egri Tűzoltóság elmúlt 15 évben nyújtott felelősségteljes, tisztességes munkáját. Kiemelte a fejlesztéseket, melynek keretében megújult a laktanya és 4 új gépjárművel gyarapodott a géppark. Az alpolgármester a következőket mondta: Mindig felnézek azokra, akik a munkájuk folytán folyamatosan találkoznak a veszéllyel és az életüket kockáztatják másokért.
EKVI: jó kapcsolat a tartalékosokkal
A Magyar Tartalékosok Szövetsége országosan 11 éve működik. A Heves Megyei Szervezet munkája több szállal is kapcsolódik az Egri Közszolgáltatások Városi Intézményéhez. Szikra István nyá. százados tájékoztatása szerint a volt Katonai Kollégium területén lévő Lenkey-lövészklub, a Lenkey Bajtárs Egyesület, valamint a csángóföldi magyarok közös segítése jelent kapcsolódási pontot az EKVI-vel.
Tájékoztató a törvényi és jogszabályváltozásokról
Dr. Horváth István az EKVI jogtanácsosa összeállítást készített a 2011. október, november, december hónapban kiadott új törvényekről. alacsonyabb szintű jogszabályok módosításairól. Az év utolsó napjaiban is születtek új törvények, a Parlamentben A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvényt módosította a 2011. évi CXLVI. törvény. A módosításban rögzítették, hogy önkormányzati vagyon ingyenes állami vagy önkormányzati tulajdonba adásáról törvénynek kell rendelkezni. Módosultak az otthonvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények. A korhatár előtti nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011.évi CLXVII. törvény törvény is megváltozott. Elfogadták az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvényt.