Rekordot döntött Eger adóbevétele
Három vállalkozó vehette át az Eger Város Gazdaságáért kitüntetést. Az egri önkormányzat, valamint a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös díját a megyeszékhely száz kiemelt adózója tiszteletére rendezett hétfői fogadáson adták át. Az elismerést Nagy Lajos, a HESI Kft. ügyvezetője, Juhász Péter, a JP 98 Fűtéstechnika Kft. igazgatója, valamint Marján Sándor, a Marján Cukrászda tulajdonosa érdemelte ki.
Fertálymesterek - 16 új tag
Az Egri Fertálymesteri Testület közgyűlésén megválasztották az idei fertálymestereket. Felnémetnek is lesz fertálymestere. Elfogadták az elmúlt év beszámolóját, s örömmel állapították meg, hogy a mostanra 210 tagot számláló civil szervezet takarékos évet zárt, s színes esztendő elé néz.
Az eddigi programok megmaradnak, új programként év végén a törökök 1687-es kivonulásáról is megemlékeznek.
Kötelező továbbképzés
Az államháztartásért felelős miniszter a költségvetési szervnél belső ellenőrzési tevékenységet végzők nyilvántartásáról és kötelező szakmai továbbképzéséről, valamint a költségvetési szervek vezetőinek és gazdasági vezetőinek belső kontrollrendszer témájú továbbképzéséről szóló 28/2011. (VIII. 3.) NGM rendeletnek megfelelően minden év január 15-ig közzéteszi a kormány honlapján az Éves Továbbképzési Tájékoztatót. A kiadott anyagban szabályozzák a a belső ellenőrök kötelező szakmai továbbképzését, vizsga letételével, valamint a költségvetési szervek vezetőinek és gazdasági vezetőinek belső kontrollrendszer témájú továbbképzésének tennivalóit.
Magyar Kultúra Napja - egri események
Eger városában különféle formában emlékeztek meg a Magyar Kultúra Napjáról. Idén a városi díszünnepségnek a Bartakovics Béla Közösségi Ház adott otthont.
Az ünnepség a himnusszal kezdődött, melyet Ungvári P. Tamás előadásában hallhattuk, majd Habis László Eger polgármestere mondta el ünnepi beszédét, melyet egy Wass Albert idézettel kezdett: „„A kultúra és a nemzet azonossága az a mindeneken felül álló erő, mely ellen tehetetlenek a fegyverek, és mellyel szemben értelmüket vesztik a szögesdrótok. Minden évben összegyűlünk a Magyar Kultúra Napján, hogy együtt ünnepeljünk és elmélyedjünk értékeinkben. A kultúra a nemzet túlélésének a záloga- fogalmazott a polgármester. A kitartó és fárasztó munka mellett fontos, hogy megőrizzük nemzeti identitásunk. Nemzetünk rendkívül gazdag, melyet tapasztaljuk itthon és akkor is, amikor gyergyói nemzettestvéreink tesznek állampolgári esküt. Fontos kultúránk ápolása, büszkék lehetünk rá. A színvonalat bizonyítja, hogy díjat nyert tavaszi fesztiválunk, jubileumot ünnepelnek együtteseink, többek között a Gajdos és a Lajta. Városunk programjai között több nemzetközi fesztivál is szerepel, és azt se felejtsük el, hogy a Jézuska hozott nekünk két színházat is - emelte ki Habis.
Változások a nyugdíj ügyekben
2012. január 1-jétől már nem tekinthetők saját jogú nyugdíjasnak azok, akik 2011. december 31. napjáig korengedményes nyugdíjban, előnyugdíjban, bányásznyugdíjban, szolgálati nyugdíjban részesültek, de nyugdíjuk 2012. január 1-jével átminősült korhatár előtti ellátássá, szolgálati járandósággá, mivel az öregségi nyugdíjkorhatárt még nem érték el. A változás érinti azokat a rokkantsági nyugdíjban, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülőket is, akik egészségi állapotuk miatt rehabilitációs, illetve rokkantsági ellátásra szerezhetnek jogosultságot. Azokra a magánszemélyekre, akik jelenleg is öregségi nyugdíjban részesülnek, a módosítás nem vonatkozik.
Köztársasági elnök látogatása, díszközgyűlés a Városházán
Erősnek kell lennünk, hogy Magyarország is erős legyen -jelentette ki Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök országjáró körútjának 9. , Heves megyei állomásán a , városi és a megyei önkormányzat közös díszközgyűlésén tartott beszédében. A rendezvényen a pártok képviselőinek felszólalása után kitüntetéseket adott át az államfő, a közgyűlés után pedig látogatást tett a főiskolán, a Dobó István Gimnáziumban, egy sajtkészítő vállalkozásnál és a ZF Hungária Kft.-nél.