Közösségi térrel gazdagodott az egri Arany János óvoda
Eger legidősebb óvodáját az alapoktól újra kellett építeni, de az évnyitás volt kitűzött határidő. – Immár biztonságban játszhatnak a gyerekek az Arany János tagóvodában, elkészült az új fedett közösségi tér – mondta csütörtök délután Szabó László, az Egri Közszolgáltatások Városi Intézményének (EKVI) igazgatója. Kiemelte, ez Eger legidősebb óvodája, s a 118 éves épület felújítása közben számos problémával találták szembe magukat. Az alapoktól újra kellett építeni, de az évnyitás volt kitűzött határidő.
Szabó Lászlót 5 évre kinevezték az EKVI igazgatójának
Eger Megyei Jogú Város Polgármestere 385/2021 (VI. 14.) határozata értelmében pályázatot írtak ki az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye igazgatói pozíciójának betöltésére. A pályázati eljárást a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A § (1) bekezdése és 20/B. § (1) bekezdésébe foglalt szabályok szerint folytatták le. Ketten nyújtottak be pályázatot, melyet véleményeztek az illetékes bizottságok. A szeptember 2.-án Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése egyhangú szavazással öt éves időtartamra a jelenlegi megbízott igazgatót SZABÓ LÁSZLÓT kinevezte az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye igazgatói (magasabb vezetői) feladatainak ellátására.
Változások kora: Bodnár Gábor távozik, Szabó László a megbízott igazgató
A 2021.es év jelentős változásokat hozott a 40 éves múltra visszatekintő Egri Közszolgáltatások Városi Intézményénél. 2021. április 1-től Eger Megyei Jogú Város Polgármestere 97/2021. 11.19. számú határozata alapján az intézményi gazdálkodási, könyvelési feladatok az EKVI-től átkerültek a Polgármesteri Hivatal gazdasági feladatai közé. A legújabb 215/2021.V.12 intézkedés alapján az intézmény vezetésében és az alapító okiratában is változásról szóló döntést hozott MIrkóczki Ádám polgármester.
Átszervezés - A Városházára költözik az EKVI gazdálkodási csoportja
A fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Egri Közszolgáltatások Városi Intézményénél 2021. április 1-től jelentős változásokról számolhatunk be. Eger Megyei Jogú Város Polgármestere 97/2021. (11.19.) számú határozata alapján 2021. április 1. napjától valamennyi önkormányzati intézmény esetében az intézményi gazdálkodási feladatok az EKVI-től átkerülnek Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának feladatai közé. A változtatás az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 10. S (4) bekezdés b) pontjában foglaltak szerint valósul meg.
Imókő Üdülő: Idén is kedvezményesen táborozhatnak az egri gyerekek
A járványhelyzet várható javulásával összhangban megszületett a döntés. Az Egri Közszolgáltatások Városi Intézményének üzemeltetésében lévő Imókő Üdülőben a 2021-es évben is kedvezményesen nyaralhatnak az egri diákok. A korábbi évekhez hasonlóan a tulajdonos Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával az egri iskolák heti turnusokban igénybe vehetik az üdülő szolgáltatásait. 320 fő szociális alapon rászoruló egri iskolás számára kedvező lehetőség, ideális helyszín az egy hetes táborozásra. Az EKVI jó gazda gondosságával karbantartja, folyamatosan fejleszti az üdülőt. Bodnár Gábor igazgató, a gyerekek és szülők nevében is megköszöni Mirkóczki Ádám Polgármester Úrnak, hogy ebben a szűkös költségvetési helyzetben is támogatja a kedvezményes programot. Tapasztalatai szerint vannak olyan tanulók is, akiknek csak ez az egy hét jelenti a nyaralást és kikapcsolódást. A szülők nyugodtan rábízhatják gyerekeiket a pedagógusokra, akik az EKVI munkatársaival együtt mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a táborozók csodálatos természetvédelmi környezetben, maradandó élményekkel gazdagodjanak.
Negyven éves az EKVI
"Azokért élünk, akiket szeretünk, azokért akiket igaznak tartanak. A jövőnek élünk, a szépért, s jóért, amit tehetünk " - Gróf Széchenyi István sorait idézi Bodnár Gábor az EKVI igazgatója az intézmény és annak jogelődjeinek 40 éves jubileuma alkalmából írt levelében. Az 1981-es GAMESZ, majd az 1993-as VESZ (Városi Ellátó Szervezet) után Eger Önkormányzata 2008-ban alapította meg az Egri Közszolgáltatások Városi Intézményét. Molnár László 32 éven át vezette az intézményt. A jelenleg 135 fős szervezet pénzügyi-gazdálkodási feladatokat lát el, valamint egészségügyi alap és szakellátást nyújt, továbbá naponta 3000 diák közétkeztetésért is felel. Az 50 fős műszaki csoport az önkormányzati fenntartású bölcsődék és óvodák működtetését segíti. A 11 önkormányzati intézmény gazdálkodását könyvelését nagy szakmai hozzáértéssel végzik az EKVI-s szakemberek. Bodnár Gábor köszönetét fejezte ki a város korábbi polgármestereinek, Dr. Ringelhann Györgynek, Dr. Nagy Imrének és Habis Lászlónak akik sokat tettek az EKVI fejlődése érdekében.