Ideális táborozási hely az egri iskolásoknak
Az Imókő Üdülőben tartott sajtótájékoztatót a tábort üzemeltető Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye és a tulajdonos Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata. Habis László Eger polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy az egri iskolásoknak kedvező lehetőség, ideális helyszín az egy hetes táborozásra az Imókő Üdülő. A város költségvetése támogatja a kezdvezményes programot, éves szinten 320 gyerek számára 1,6 millió forintos összeggel. Az EKVI jó gazda gondosságával karbantartja, folyamatosan fejleszti a komoly értéket képviselő üdülőt. Sokra tartjuk az EKVI műszaki és gazdasági tevékenységét - fogalmazott a polgármester.
Átadták a Hadnagy úti orvosi rendelőt
A TOP-6.6.1-15 EG 1- 2016-00002 számú Egészségügyi Alapellátás fejlesztése Egerben című projejekt keretében megújult Hadnagy út 5. szám alatti gyermekorvosi és védőnői rendelő. Az ünnepélyes átadó ünnepségen Habis László, Eger polgármestere elmondta, hogy a 2017-ben a Napsugár úti rendelő volt a projekt első eleme, a Hadnagy úti a második és az idei őszre várható Egri úti rendelő lesz a harmadik felújítás ebben a TOP-os pályázatban. A kivitelezési munkát kiváló minőségben az Egri Közszolgáltatások Városi Intézményének szakemberei végezték el.
Évadzárás a Gárdonyi Géza Színházban
Ma már nem ritka, hogy az előadások végén állva tapsol a közönség az egri színházban, ez is jelzi, jó úton járunk – mondta az évadzáró társulati ülésen Blaskó Balázs direktor. Gazdag, sikeres, népszerű évadon vagyunk túl – kezdte a szezonzáró társulati ülést a Gárdonyi Géza Színház igazgatója. Felidézte: tavaly augusztusban azt mondta, klasszikus, népszínházi tartalmat kínálnak, s most látszik: a közönség szeretete ünneplése visszaigazolta munkájukat. Mint mondta: egyre gyakrabban fordul elő, hogy állva tapsol a közönség az előadások végén. – Az ismert anyagi problémákon fenntartói segítséggel pozitív irányba sikerült változtatni: fejlesztettük az eszközállományt, minőségi cseréről beszélhetünk a gépjárműparkban, s az épület karbantartása is megfelelő – sorolta, hozzátéve, a többször emlegetett, áhított sorompó is valóság lesz az épület mögötti parkolónál, már telepítik a berendezést.
Pedagógusnapi elismerések
Mindennapjaik: erőfeszítés, kudarc és siker, a legnagyobb feladat a szeretettel szeretetre nevelés, a tudás átadása és a tudásvágy felébresztése, és saját életük példáján keresztül követésre méltó pozitív példa nyújtása. Egy jókor, jól megfogalmazott mondat, cselekedet, egy mosoly, ölelés, őszinte érdeklődés, meghallgatás a gyermekre életre szóló hatást gyakorolhat. Munkájuk gyümölcse sokszor évek múlva érik be. Bizonyára minden diáknak van olyan tanára, akire sok év elteltével is szívesen gondol vissza. A remek órákra, kirándulásokra, beszélgetésekre, tanítója szeretetteljes, irányt mutató tanácsaira - foglalta össze Karinthy Frigyes a pedagógusok nemes feladatát. A Pedagógus Nap alkalmából Eger MJV Önkormányzata képviseletében Habis László polgármester adta át a városi kitüntetéseket és elismeréseket .
39. Kaláka Fesztivál
A Kaláka Fesztivál Kelet-Közép-Európa legnagyobb hagyományokkal rendelkező folkzenei fesztiválja: megtiszteltetés, hogy az utóbbi hét évben ez a csaknem negyven éves sztori összefonódott Eger történetével. A fesztivál nem csupán egy meghatározó nyári esemény, amelyért érdemes egriként megmozdulni és érdemes Egerbe látogatni: a Kaláka része Eger kulturális életének. Sebestyén Márta és Andrejszki Judit, Besh o droM, Budapest Klezmer Band, Sebő együttes, Cimbaliband, Kerekes Band, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, a Montanaro-duó és Szirtes Edina „Mókus” quintetjének közös produkciója - és természetesen a Kaláka. Csak néhány előadó a 39. Kaláka Fesztivál fellépői közül.
Közmeghallgatás
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2018. június 28-án (csütörtök) 16:00 órától közmeghallgatást
tart. A közmeghallgatás helyszíne: a Városháza Díszterme (Eger, Dobó tér 2. I. emelet). A közmeghallgatáson részt vevő helyi lakosok és a helyben érdekelt szervek képviselői felszólalási jeggyel helyi közügyeket érintő kérdéseket és javaslatokat tehetnek a Közgyűlés tagjaihoz és a helyben érdekelt szervezetek képviselőihez. Egy hozzászóló egyszer szólalhat fel, mely felszólalás keretében bármennyi ügyre kitérhet, együttesen legfeljebb 6 percben.