Korszerű rendelőt adtak át Felnémeten
Öt hónapos munka után elkészült Felnémeten az Egri úti orvosi rendelő felújítása. Az ünnepélyes átadó ünnepségen Bodnár Gábor, a felújítást végző és lebonyolító Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye igazgatója köszöntötte a vendégeket. A közel 60 millió forintos beruházásban megújult a felnémeti felnőtt és gyermek orvosi rendelő, valamint a védőnői szolgálat. A rendelők és várók belső kialakítása, berendezése mellett a épület külső környezete is megszépült. A parkolók, a mozgássérült bejárat, a nyílás zárók cseréje a betegek színvonalas ellátását szolgálja . Bodnár Gábor kiemelten megköszönte Dr. Juhász Györgyi gyermek háziorvos támogatását, aki a belső kialakítás során a praktikus változtatásaival tökéletessé tette az egészségügyi központot.
Zöld Liget Tagóvoda az Ifjúság úton
2018. december 6-án megszületett kormányhatározat értelmében a szükséges forrás-átcsoportosításra megkaptuk a jóváhagyást. Ennek megfelelően módosul a támogatási szerződésünk, s így elmondhatjuk, hogy az eredményesen lefolytatott - feltétellel meghirdetett - közbeszerzésünk végre hatályba léphet. Mindez a gyakorlatban egyet jelent – és ez a lényeg: hamarosan munkaterületet adunk a kivitelezőnek a Pozsonyi úton, elkezdődik Lajosváros új óvodájának építése - tájékoztatta a közvéleményt Habis László Eger Megyei Jogú Város polgármestere.
Az előkészítés fontos része volt a Zöld Liget Tagóvoda családok és a pedagógusok számára is megnyugtató, minél zökkenőmentesebb átköltözése az ideiglenes, Ifjúság úti helyszínre. A létesítményt az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (EKVI) alakította át úgy, hogy valamennyi apróság elhelyezhető legyen a házban.
Ragyogjanak közöttünk Eger Csillagai
Advent első vasárnapján, az ünnepélyes gyertyagyújtást követően tartották meg az "Eger Csillaga" díjátadó gálát a Hotel Egerben. Az Egri Lokálpatrióta Egylet által immár 12. alkalommal meghirdetett szavazás nyomán a 15 kiváló jelölt közül a gazdasági társaságok kategóriában a ZF Hungária Kft, az intézmények közül a Lenkey János Általános Iskola, a szervezetek között a Csillagszeműek Egri Tagozata, a magánszemélyek kategóriájában Rohlicsek István vállalkozó, míg a fiatalok között Novák Blanka egyetemista, kutató vehette át az Eger Csillaga-díjat.
2018. Eger Csillagai
Habis László polgármester az Egri Lokálpatrióta Egylet elnökeként meghirdette a 2018-as Eger Csillaga szavazást. Még egy hét van hátra a voksolásból, melyet az egrilokalpatriotak.hu oldalon, valamint – papír alapon – a Tourinform Irodában lehet megtenni. Polgármester Úr és az ELE választmánya jó szívvel ajánlja az egriek figyelmébe az idei 15 jelöltet is, akik egytől egyig kiváló, komoly teljesítményt felmutató egriek.
Mini jégpálya és Jégpalota
Advent és a földkerekség legszebb ünnepe, a karácsony közeledtével a kicsik már várják a Mikulást és egyben az igazi téli élményeket. Az egyik ilyen a jégpályára lépés, a közös játék, az önfeledt csúszás lehetősége.
Eger önkormányzata évről évre ingyenesen biztosítja ezt a 12 év alatti apróságok számára az Eger Advent programjaihoz kapcsolódóan: a helyszín idén is a Végvári Vitézek tere. A létesítményt az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (EKVI) üzemelteti – közölte portálunkkal pénteken a polgármesteri hivatal.
Nemzeti ünnep - Kitüntetések a városi díszünnepségen
A Gárdonyi Géza Színházban október 23-án rendezték meg a forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából rendezett a városi díszünnepséget. Habis László polgármester köszöntőjében elsőként személyes emlékek felidézésével az ötvenes hatvanas évek megtorlásairól szólt, amikor a forradalomban szerepet vállalóknak az üldözöttséggel kellett szembenéznie. Az ünnepségen Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlésének döntése alapján kitüntetéseket adott át Habis László polgármester. A testnevelés és a sport területén végzett kiemelkedő munkájáért „PRO AGRIA” szakmai díjat vehetett át Kovács Géza, az Egri Városi Sportiskola igazgatója.