Díszünnepség, koszorúzás 1956 emlékére
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából városi díszünnepséget tartottak a Gárdonyi Géza Színházban, ahol Mirkóczki Ádám polgármester mondott ünnepi beszédet. - Nem követhetjük el azt a hibát, hogy ünnepeljük hőseinket, de közben nem vigyázunk mindazokra az értékekre, amikért ők életüket adták. Ha ugyanis magunknak követeljük a szabadságot, akkor biztosítanunk kell azt másoknak is. Ha önmagunk számára elvárjuk másoktól a szolidaritást, hát legyünk mi is szolidárisak. Ha úgy gondoljuk, hogy nekünk jogunk van a jóléthez, akkor ne taszítsunk másokat szolgasorba. Amikor igazságot követelünk, jusson eszünkbe, hogy nekünk is igazságosnak kell lennünk. Ha öntudatos, erős, cselekvő társadalmat akarunk, akkor soha ne engedjünk teret semmiféle hazug propagandának. Ha pedig békét akarunk, akkor ne szítsunk gyűlöletet - mondta beszédének egyik gondolatában Eger polgármestere.
Eger önkormányzatának Közgyűlése a testnevelés és a sport területén végzett kiemelkedő munkájáért „PRO AGRIA” szakmai díjat adományozott Gyöngy Attila birkózó edző és testnevelő tanár részére. Gyöngy Attila az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskolában és annak elődjében 26 éve tanít testnevelés és földrajz tantárgyat, tart birkózó és futball edzéseket a gyerekeknek. Az Egri Vasas birkózó szakosztályának vezetője, valamint az Egri Városi Sportiskola birkózó szakosztályának vezetőedzője. Kimagasló sportolói tevékenységéért „EGER KIVÁLÓ SPORTOLÓJA” kitüntetést adományozott az Egri Vízilabda Klub vízilabdázója, Tymcyna Máté részére. Tymcyna Máté az egri Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium tanulója, valamint az Egri Vízilabda Klub sportolója. Kimagasló tanulmányi eredményéért „KIVÁLÓ EGRI DIÁK” kitüntetést adományozott az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium tanulója Csépányi István részére.
Kiváló tanulmányi eredményéért és kimagasló sportteljesítményéért „EGER VÁROS JÓ TANULÓJA, JÓ SPOTOLÓJA” elismerő címet adományozott az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium tanulója Osváth Nagy Noémi részére. Osváth Nagy Noémi 9. osztályos tanuló tanulmányi átlaga kitűnő, ebben az évben 7 tárgyból tantárgyi dicséretet kapott. Az Egri Vasas – Egri Városi Sportiskola birkózójaként a magyar serdülő birkózó válogatott tagja. Idén a krakkói Európa-bajnokságon bronz érmet szerzett.
Kiváló tanulmányi eredményéért és kimagasló sportteljesítményéért „EGER VÁROS JÓ TANULÓJA, JÓ SPOTOLÓJA” elismerő címet adományozott az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium tanulója Horváth Bence Tamás részére. Horváth Bence Tamás 11. osztályos tanuló tanulmányi átlaga 5,00. Kiváló képességű, szorgalmas tanuló. A sportban országos és nemzetközi versenyeredményei alapján kiemelkedő tehetségű sportoló judo sportágban.