Jubileumi díj Eger városának
A 25 éves „Virágos Magyarország környezetszépítő verseny” jubileumi díját kapta Eger. A napokban Nagykőrösön tartott díjátadó ünnepségen városunk nevében Gál Judit önkormányzati képviselő asszony vette át az oklevelet, melyen a következő áll: „A Magyar Turisztikai Ügynökség Eger MJV Önkormányzatát az elmúlt 25 évben nyújtott kimagasló teljesítményéért a Virágos Magyarországért verseny jubileumi díjával jutalmazza.” Eger Önkormányzata több mint 25 éve szervez helyi virágosítási versenyt, így már a 2018-ban negyedszázados, országos kezdeményezést megelőzően is összefogott a városban tevékenykedő civil szervezetekkel, kertbarátokkal, városszépítőkkel, lakóközösségekkel, intézményekkel és vállalkozásokkal.
A virágosítási verseny fő célkitűzése az elmúlt két és fél évtized során nem változott: a kulturált, környezetbarát és
vendégváró Eger üzenetének gyakorlati megjelenítése, a helyi életminőség és a vonzó városkép kialakítása a közterek, utcák, intézmények virágosításával, a zöldfelületek méltó ápolásával.
Eger 2006-ban első lett a hazai vetélkedésben, így résztvevője lehetett a 2007. évi Európai Környezetszépítő versenynek (Entente Florale Europe), ahol aranyérmes helyezést ért el. A nemzetközi zsűri nagyra értékelte azt a módszert, ahogy Eger Önkormányzata a város polgáraival, civil szervezeteivel és vállalkozóival együttműködött az épített, természetes és a történelmi örökség megőrzésében.
A Virágos Magarország környezetszépítő versenyre az elmúlt évtizedekben csaknem 7000 nevezés érkezett a településekről, míg a jubileumi, 25. kiírására összesen 324-en adták be jelentkezésüket. Közülük Szolnok, Nagykőrös, Csemő és Dozmat nyerte el a kategóriánkénti fődíjakat. A szervező Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a jeles évforduló alkalmából minden pályázó településnek facsemetét, egy oszlopos gyertyánt
ajándékozott. Az őshonos parkfa karakteres formájú, az ország valamennyi településén telepíthető.
A kerek évforduló alkalmából „Jubileumi díjat” vehettek át az „Arany Rózsa” díjas települések közül legjobban teljesítők: Székesfehérvár, Eger, Balatongyörök és Hidvégardó.
A fentieken túl az MTÜ internetes szavazásán, melyet az ügynökség a 25., jubileumi év kapcsán indított, a „Legvirágosabb Úti Cél” díjat Eger nyerte el a maga kategóriájában. Ez is megerősíti a szállásfoglalási adatok alapján összeállított toplistákat: Egerbe évek óta egyre szívesebben utaznak a turisták, s a város különösen
népszerű, kedvelt és vonzó úti cél. Eger olyan város, melyet nem csak szívesen keresnek fel a vendégek, de olyan pozitív élményekkel is távoznak innen, amely szavazásra, Eger támogatására sarkallja őket egy ilyen országos voksoláson.
Az elmúlt 25 évben Eger szinte minden alkalommal részesült valamilyen komoly, virágosításért járó elismerésben. Mindez nagyon sok tudatos munka és komoly összefogás eredménye. A város nem tudott volna ilyen eredményesen szerepelni a versenyeken, a lakosság és a parkfenntartók együttes munkája nélkül.
PÁLYÁZAT
A VIRÁGOS EGERÉRT, SZÉP KÖRNYEZETÉRT, 2019
A több évtizedes hagyománnyal rendelkező verseny célja a kulturált, rendezett,
tiszta, virággal díszített környezet megteremtése és megőrzése.
I. Lakossági kategória
II. Idegenforgalmi kategória
III. Intézményi kategória
IV. Ipari és Kereskedelmi szolgáltató kategória
Jelentkezési határidő: 2019. június 21. (péntek)
A Jelentkezési lap leadható: személyesen a Polgármesteri Hivatal Dobó István tér 2. sz. és a
Kossuth L. u. 28. sz. alatti irodaépület Portaszolgálatán vagy a Városüzemeltetési Iroda egyéb
elérhetőségein: 3300 Eger, Dobó tér 2. , e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..