Felsőváros csillagai
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósítja meg a „Felsőváros Csillagai – közösen a közösségért” (TOP-6.9.2-16-EG1-2017-00001) című projektet, melyhez 247 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el. A 2022 márciusáig tartó program célja erősíteni a helyi identitást, a társadalmi párbeszédet, valamint a különböző generációk közötti együttműködést.
Habis László, Eger polgármestere a Nemzedékek terén tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta: Eger Önkormányzata, valamint a projekt kulcspartnerei, az Egri Kulturális és Művészeti Központ, valamint az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény munkatársai a program kezdetén interjúkkal, fórumokkal kérték ki a helyiek véleményét, több száz embert kérdezve arról, mit tartanak fejlesztési prioritásnak, miért szeretnek a Felsővárosban élni, min változtatnának leginkább.
Kiderült: a legtöbben elégedettek a szolgáltatások, közintézmények elérhetőségével, ugyanakkor a válaszok azt mutatják, hogy iemelkedő az igény a kulturális és családi rendezvények iránt. A három éven át tartó projekt középpontjában így a közösségi folyamatok állnak.
Martonné Adler Ildikó alpolgármester hozzátette: a jelentős tudással és tapasztalattal bíró intézmények olyan
programokkal várják a városrészben élőket, amelyek révén a meglévő közösségek tovább erősödhetnek, s újak jöhetnek létre. Szavai szerint a közeljövőben több belvárosi eseményt kapcsolnak össze a Felsővárossal, így a lakótelepre is eljutnak az Eger más pontjain zajló, magas színvonalú kulturális rendezvények egyes elemei. Megjelenik például a felsővárosi környezetben a Kaláka Fesztivál, vagy az Utcazenészek Versenye.
Jakab Krisztina, az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény programszervezője közölte, április 11-én, a Költészet Napján első alkalommal rendeznek versmaratont a Felsővárosban. Igazi generációk találkozója lesz a nap, amelyen a városrész óvodásai, iskolásai s a szépkorúak szavalhatják kedves költeményeiket. Hozzátette: a Föld Napján, április 24-én közös szemétszedésre hívják a felsővárosiakat, május 4-én pedig családi napot szerveznek a Tinódi tagiskolában.
Kiss Renáta, az Egri Kulturális és Művészeti Központ igazgatója elmondta: a Jeles Napok a Felsővárosban programsorozat első rendezvényeként rendezik meg az első Felsővárosi Húsvétot. Április 22-én, hétfőn délelőtt népi játékokkal, zenével, tánccal és persze locsolkodással várják a családokat a Nemzedékek terén. Szólt arról, a megújuló Lakossági Információs és Szolgáltató Irodában a többi között kézművesfoglalkozásokkal, klubokkal, előadásokkal készülnek az érdeklődőknek.