Egri Csillag - a fehér zászlósbor
Optimista vagyok, dicsérem a városom, mert a célom az, hogy meglássuk mi helyiek is, hogy Eger az ország egyik legjobb városa. Nem csak történelmi hagyománya, szépsége, hanem például a kitűnő borászok miatt is” – mondta Habis László polgármester az Egri Csillag, a Bikavér fehér párjának bemutató sajtótájékoztatóján Egerben.
Úgy fogalmazott: Eger egészen egyszerűen fantasztikus borokat produkál, s ehhez nagyon intelligens, különleges emberek kellenek. Az egri városvezető szerint az Egri Borvidéken számos olyan borász van, aki nagy egyéniség, önfeláldozással dolgozik és hisz abban, hogy gyermekei, unokái számára teremt komoly értéket a munkásságával.
Habis szerint a borászat nem a pillanat, hanem a kitartás, a következetesség, az intuíció mestersége. Nagy misztérium az, hogy miként lehet csodás borokat készíteni, s az is, hogyan lehet a műremekeket a mai embernek megfelelő módon, sikerrel kínálni.
A Magyar Tudományos Akadémián nemrégiben tartott bemutatón Szőcs Géza, kultúráért felelős államtitkár azt mondta: a kóstolók és a borászokkal való találkozás után megváltozott a felfogása a magyar borról. Egy másik apró példát említve Habis László elmondta: az elmúlt héten 16 ország képviseletében Egerben jártak a hazánkban szolgáló diplomaták házastársai, és Svájc nagykövetének hitvese, valamint a finn minisztertanácsos felesége is nagyon kedves köszönőlevelet fogalmazott meg, melyben kifejtik, mennyire lenyűgözte őket a város szépsége és sok értéke.
Habis László leszögezte: az egrieknek büszkének kell lenniük a városukra, meg kell látniuk, milyen kincset kaptak azzal, hogy Egerhez tartozhatnak, nem szabad kishitűnek lenniük.
Mindezt –mint elmondta- a polgármester alapvetésnek szánta ahhoz, hogy a Bikavér sikerén felbuzdulva a fehér nagy házasítás, az Egri Csillag is sikeres lehet a piacon. Úgy fogalmazott: Gál Tibor kezdeményezése, hogy egy évvel ezelőtt összehozta az egri borászokat, egy sikertörténetet indíthat el. A szakemberek akkor is nagy szenvedéllyel diskuráltak az egri borról, sok javaslat hangzott el, amely nagy reményekre ad okot, s mot itt az első szép eredmény, az első, 2010-es Egri Csillagok sora, melyeknek köszönhetően 2011 is a Bor éve lehet Egerben.
Gál Tibor a sajtótájékoztatón kiemelte: több mint 50 borász kötetlen beszélgetése során indult el útjára a fehér házasítás ügye, az Egri Csillag elnevezésére kiírt országos pályázatra 3150 név-ötletet küldtek be a borkedvelők. Egerre figyelt az egész ország.
A borbemutatóval egybekötött tájékoztatón az ifjú szakember beszélt arról, hogy az egri a világon a leginkább északi fekvésű vörösbor-termelő vidék, a klimatikus viszonyok alkalmasak arra, hogy kiváló vörösbort készítsünk, de képessé tesznek arra, hogy hosszú távon, stabilan a világ legjobb fehérborait állítsák elő itt. Az Egri Borvidék igen összetett szerkezetű, kiválóak a dűlök, de nagyon szétaprózott és meglehetősen komplikált a birtokrendszer. Egy évszázaddal ezelőtt Grőber Jenő borász megalkotta a vörösborok egységét, megalkotta a Bikavért, s most, 100 évvel később az egri borászok összefogással fellőtték az Egri Csillagot.
Gál Tibor leszögezte: nem egyszerű dolog arra vállalkozni, hogy méltó párja legyen a zászlósbornak, a Bikavérnek, ehhez igen összehangolt, kitartó marketingtevékenység szükséges. A borvidéken megtalálható sok fehér szőlőfajtát a borászatoknak is meg kell tanulniuk egységben közvetíteni a borkedvelőkhöz. Mostanra kiderült, hogy az egyes fajták nem értékesíthetők a piacon teljes sikerrel, az egrieknek olyan márkanevet kell felépíteniük, amely a borvidékre, a történelmi hagyományokra jellemző, s közben jól kommunikálható. A megoldás az Egri Csillag.
A sajtótájékoztató után teltházas borbemutatót tartottak a Dobó téri borházban, ahol 10 egri termelő Egri Csillagait kóstolták meg a résztvevők. Gál Tibor kifejtette: hisz abban, hogy a kísérleti jellegű indulás után a 2011-es évjáratból már a termelők 70-80%-a fog Egri Csillagot készíteni. A fehér cuveé ügyét egy marketing akcióval is segítik: meghirdetik az Egri Csillag legendaíró pályázatot, magyarán várják azokat a néhány oldalas irodalmi alkotásokat, melyek elmagyarázzák, honnan is származik az Egri Csillag elnevezés. Az írásokat június 15-ig lehet elküldeni a 3301 Eger, Pf. 83-as címre. A győztes alkotást a júliusi Bikavér Ünnepen olvassák majd fel, s a beküldő 200 palack egri bort kap ajándékba. A második helyezett 100, a harmadik pedig 50 palackkal vigasztalódhat. A hosszabb távú tervek között szerepel, hogy az Egri Csillag eredetvédett bor legyen, s később tartsanak egy Egri Csillag Ünnepet is, minden év márciusának harmadik hétvégéjén.