Várólisták a bölcsödőknél
Hazánk háromezer települése közül csak 230 helyen működik bölcsőde. A 300 ezer bölcsődés korú gyermek több mint 10%-a részesül bölcsődei ellátásban. 4,5 milliárd forint felhasználásával várhatóan 1500 új férőhelyet létesítenek. Egerben különböző átalakítással és épületbővítéssel 40-50 bölcsődést tudnak felvenni a következő hónapokban.
Van, akit nem tudtak elhelyezni. A szakemberek szerint legalább fél-egy évvel hamarabb felveszik a gyermeket a várólistára. Szurominé Balogh Mónika, a Bölcsődei Igazgatóság vezetője szerint 190 kisgyerek van a várólistán, elsősorban a dolgozó szülők gyerekeit és a hátrányos helyzetűeket veszik fel. Ezért is bővíti bölcsődei férőhelyeit Eger. Elköltöztetik a Fogyatékosok Napközi Otthonát. A fennmaradó épületrészben bölcsődét alakítanak ki. Ősztől 28 kisgyereket tudnak elhelyezni itt. Egy-egy évfolyamon 500 gyerek születik. Így legalább 500 kisgyerekről kellene gondoskodnunk, mert a város fenntart 240 férőhelyet. És vannak még magánbölcsődék – mondja Palotai Zsuzsa, az Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Iroda vezetője. Magánszemély felajánlásából egy családi házat is felújít az egri önkormányzat, így a 28 férőhely mellé további 15-20 kisgyermeket tudnak majd elhelyezni. Míg Egerben egy bébisitter óradíja 6-800 forint, addig a játszóházakban 155 forint/óráért tudják fogadni a gyerekeket.