Megszünik az adósságrendezés
Megszüntetik az adósságrendezési eljárást, így Heves megye 7,5 milliárd forintos adósságát átveszi az állam.A parlament november 7-én elfogadta a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló törvényjavaslathoz Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott és Habis László egri polgármester által benyújtott két módosító indítványt.
A törvényjavaslat elfogadása után Heves megye mintegy 7,5 milliárd forintra rúgó teljes adósságállománya bekerül az országos „közös nagy kalapba”, s az állam átveszi ezt a terhet. A módosító benyújtásakor Horváth László úgy fogalmazott: ennek leginkább a hitelezők örülhetnek, mert így bizonyosan hozzájuthatnak a kintlevőségükhöz, hiszen nem lesz különbség hitelező és hitelező, követelés és követelés között.
Habis László szintén elfogadott módosító indítványa a társulási formában fenntartott intézmények helyzetét rendezi. Eger polgármestere szerint ugyanis ilyen intézmények esetében önmagában a megyei önkormányzat tagsága nem indokolja a társulás teljes vagyonának állami tulajdonba kerülését, különös tekintettel az európai uniós támogatással létrejött és kötelező fenntartással terhelt vagyonelemekre.