V. Bormajális - péntektől vasárnapig
Ötödik éve rendezi meg a hegyközség a Bormajálist, melyen az Egri Borvidék borászainak kiváló nedűit kóstolhatják meg az érdeklődők. Az Eszterházy téren idén a megszokottól több borászat vonul fel: tíz pincészet remekeit kóstolhatják meg az arra járók. Tarsoly József hegybíró elmondta: az idei Bormajális hazánk uniós elnökségének jegyében zajlik, amely kiváló alkalom arra, hogy Eger testvérvárosai előtt is bemutatkozzanak az itteni termelők. A rendezvény pénteken este fél hétkor kezdődik a Hot Jazz Band koncertjével és vasárnap este zárul.
Versek a Joó János Óvodában
Városi mesemondó versenyt rendeztek a Joó János Óvodában. A rendezvényre idén 10 egri intézményből érkeztek óvodások. Folytatva a több éves hagyományt, kilencedik alkalommal rendeztek versmondó versenyt a Joó János Óvodában. A megmérettetést házi válogatók előzték meg, így kerültek ki intézményenként a legügyesebb mesemondók, akik a városi versenyen is bizonyíthattak. Idén 16 óvodás vett részt a rendezvényen.
Jól gazdálkodik a város
Eger lenullázta működési hiányát, s a 2010-es pénzmaradvány felhasználásának elfogadásával kedvezőbbé, biztonságosabbá, kiegyensúlyozottabbá válik az idei költségvetés – hangzott el a városi közgyűlésen. A testület módosította a parkolási díjakat, valamint szabályozási tervekről is született döntés. A testület ülésén adták át az Eger Város ösztöndíjasainak a címmel járó oklevelet, majd a Benedek Elek óvoda gyermekei tartottak rövid műsort a képviselőknek.
Kedvezményes jegyárak a vasárnapi Eger - Vasas mérkőzésre
Az Egri Vízilabda Klub kedvezményes jegyekkel várja szurkolóit a rájátszás 5. fordulójának vasárnapi ZF-Eger - Vasas mérkőzésére. A felnőttek 1000 a diákok és nyugdíjasok 600 forintos jegy vásárlásával tekinthetik meg a Bitskey-uszodában vasárnap 19 órakor kezdődő találkozót.
A belépők elővételben is aphatók az uszoda pénztárában. Sportcsekkel is lehet fizetni.
Habis László ellenőrzi majd a kormány ígéreteit
A Parlamentben interpellálni és kérdezni két teljesen különböző fogalom, noha ezt a napokban - megtévesztő módon - összemosta egy internetes hírportál – mondta Habis László egri országgyűlési képviselő. Elmondta, hogy az interpelláció a miniszteri felelősség érvényesítésének egyik, régi hagyományokra visszatekintő eszköze, melyet 1848 óta gyakorolnak a honatyák, komoly előkészítés előzi meg, hiszen írásban választ kell adni rá.
Egri Csillag - a fehér zászlósbor
Optimista vagyok, dicsérem a városom, mert a célom az, hogy meglássuk mi helyiek is, hogy Eger az ország egyik legjobb városa. Nem csak történelmi hagyománya, szépsége, hanem például a kitűnő borászok miatt is” – mondta Habis László polgármester az Egri Csillag, a Bikavér fehér párjának bemutató sajtótájékoztatóján Egerben.
Úgy fogalmazott: Eger egészen egyszerűen fantasztikus borokat produkál, s ehhez nagyon intelligens, különleges emberek kellenek. Az egri városvezető szerint az Egri Borvidéken számos olyan borász van, aki nagy egyéniség, önfeláldozással dolgozik és hisz abban, hogy gyermekei, unokái számára teremt komoly értéket a munkásságával.